Egyéb

Curie Tehetséggondozó Alapítvány “Az ökológiai lábnyom nyomában”

A 6. osztályosokkal a Curie Tehetséggondozó Alapítvány “Az ökológiai lábnyom nyomában” elnevezésű projektjében vettünk részt és ennek zárásaként a Curie Kémiaverseny döntőjét megelőző szakmai napon számos szakember előtt mutatták be a gyerekek az ezzel kapcsolatos munkájukat.

Előtte lehetőségünk nyílt, hogy a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki üzemében járjunk és megismerkedjünk a gyár életével, követve a termékek elkészülésének útját az alapanyagoktól a készáru csomagolásáig.

A látogatás megszervezésében segítséget nyújtott a Curie Alapítvány és személy szerint Dr Török Istvánné, az Alapítvány elnöke.

Köszönjük az élményt!

Megyei helyesírási verseny Mórahalom megyei döntő

Ügyesen szerepeltek a gyerekek. 2. évfolyamon: 12. hely Vigh Áron és Székely Luca 2. a felkészítőjük: Fekete-Nagy Irén

3. évfolyamon 7. hely Faragó Márton 10. hely Deák Viola 3. a felkészítőjük: Szabó Mariann

4. évfolyamon 9. hely Faragó Gergő 14. hely Bugyi Noémi 4. a felkészítőjük: Szilágyi Gyöngyi

Gratulálunk!

Curie országos Környezetvédelmi Emlékverseny

A Curie országos Környezetvédelmi Emlékversenyen a 4. a osztályos fiúk Faragó Gergő, Mágori Botond, Tóth Károly Ezüst minősítéssel országos 7. helyezést értek el.

A területi döntőből 2. helyezéssel jutottak tovább.

Felkészítő: Szilágyi Gyöngyi

Gratulálunk a fiúk kitartásához, felkészülésükhöz!

Területi matematika verseny 4. évfolyam

Május 11-én, csütörtökön rendezte meg a Szentesi Koszta József Általános Iskola a 4. osztályosok területi matematika versenyét, ahol iskolánk tanulói szép eredménnyel szerepeltek.
Mágori Botond 4. a osztályos tanuló 1. helyet szerzett, Koncz Viola 4.a osztályos tanuló 4. lett, Izbéki Hédi 7., Deák Noel 11. helyen végzett.
Mind a négy kisgyermek felkészítője Págerné Kovács Szilvia.
Szeretettel gratulálunk az eredményekhez!

Területi matematika verseny 2. évfolyam

Iskolánk kezdte meg a területi matematika versenyek sorát a keddi 2. évfolyamos megmérettetéssel. A Covid miatt 2018-ban tartott utoljára ilyen jellegű versenyt a városban a matematika munkaközösség. 20 kisdiák jelentkezett, akik az iskolai selejtező alapján jutottak a területi versenyre. A következő eredmények születtek:

1.hely Tar Dóra Szentesi Koszta József Általános Iskola, felkészítője Vass Renáta

2.hely Bubor Kinga Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola, felkészítője Szegi Katalin

3.hely Nagy Bence Szentesi Koszta József Általános Iskola, felkészítője Vass Renáta

4.hely Farmasi Levente Szentesi Koszta József Általános Iskola, felkészítője Vass Renáta

5.hely Olasz Réka Kiss Bálint Református Iskola, felkészítője Urbancsokné Tóth Ildikó

Iskolánk tanulói is szépen szerepeltek, hiszen Székely Luca és Vigh Áron fél-fél ponttal lemaradva a 6. helyet szerezték meg, Kiss Ádám 9. lett, Csepregi Hanna pedig a 11. Felkészítő pedagógusuk Gundl Anikó.

Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő pedagógusoknak is!

Bringa-Túra-Biztonság Road Show

Május 8-án hétfőn a Sportközpont „Bringa-Túra-Biztonság Road Show” tart az

iskolánkban a a felsős diákok számára!

A program a TOP TOP-7.1.1-16-H-025-5 kódszámú pályázat keretein belül valósul

meg. A projekt során az iskola tanulói (elsősorban felsősök) olyan a kerékpározással

kapcsolatos témákkal ismerkedhetnek meg, mint: kerékpáros közlekedésbiztonság,

kerékpárápolás, kerékpár, mint sporteszköz, játékos kerékpáros akadálypálya,

szenvedélybetegségek, elsősegélynyújtás.

Óvoda weboldala
Elérhetőségeink

Címünk:

6600 Szentes, Erzsébet tér 1.

Igazgató:

Siposné Miskolczi Gyöngyi

Telefon: 63/561-140     

Mobil:: 20/823-1951

E-mail:

szenterzsebetisk@gmail.com

Óvodavezető: Ragácsné Molnár Mariann

Az óvoda telefonszáma: 561-146

Csengetési rend

1. óra: 8.00-8.45

2. óra: 9.00-9.45

3. óra: 10.00-10.45

4. óra: 10.55-11.40

5. óra: 11.50-12.35

6. óra: 12.45-13.30

Főétkezés: 13.30-14.00

Alapítványaink

SZENT ERZSÉBET RÓZSÁI ALAPÍTVÁNY

Magyar Katolikus Egyház technikai szám:

0011

Bankszámlaszám:

57200031-10042009

Adószám:

18471052-1-06